Mikortól érdemes babával fotózásra jelentkezni?

Azt szoktam javasolni, hogy legalább a 3-4 hónapos kort várjuk meg, mert akkor már szépen emelik a fejüket, így már picit változatosabban tudnak „modellt feküdni” a kamerának. De ilyenkor is még inkább családi fotózásról beszélünk, sok közös képpel. 

A legideálisabb kor, amikor remekül lehet szép sorozatokat készíteni a babákról az a 8-9 hónapos koruktól kezdődik, amikor már szépen tudnak ülni, mozogni és igazán változatos képeket lehet készíteni róluk. Az első születésnapjukat pedig meg lehet koronázni egy szülinapi, tortázós fotózással! Jó idő esetén gyönyörű fények közt, szép kültéri helyszínen kellékekkel, vagy akár stúdióban, épített háttérrel.

A későbbiekben is, ahogy cseperedik a csöppség, számtalan alkalom nyílik rá, hogy lencsevégre kapjuk, legyen az egy keresztelő, egy szülinapi zsúr a kis barátaival, karácsonyi fotózás a családdal vagy csak egy szép sorozat róla akár stúdióban, akár egy parkban játék közben.

Bárhogy is legyen, én szívesen állok rendelkezésetekre az elképzeléseitek megvalósításában. Minden fotózáson arra törekszem, hogy a lehető legvidámabb és legszebb pillanatokat sikerüljön megörökítenem!

Asztali

Mobil

Árak

MINI STÚDIÓS SZÜLINAPI FOTÓZÁS

30.000,- Ft

30 perc fotózás a szajoli stúdiómban – csak a gyermekről

10 db retusált fotó digitális formában

Fotók kiválasztása 60-120 képes online galériából

Csomagon felüli képek ára: 2.000.- Ft/db

születésnapi zsúr fotózás Budapest

HELYSZÍNI CSALÁDI ESEMÉNY FOTÓZÁS

Szülinapi zsúrok, családi események, keresztelők

1 óra fotózás külső helyszínen 50.0000.- Ft + útiköltség

2 vagy több óra fotózás külső helyszínen 40.000.- Ft/óra + útiköltség

 

keresztelő fotózás Budapesten

Kapcsolatfelvétel

Amennyiben a munkám és ajánlataim elnyerték tetszésedet, kérj tőlem időpontot a +36 70-4092043-as telefonszámon vagy az annafoto.hu@gmail.com e-mail címen!